1992

Fertő-Hanság Nemzeti Park Irodaház

Sarród, Rév-Kócsagvár

A Nemzeti Park Igazgatósága székházának helyszínéül a Fertő-Hanság találkozásánál, a naturzóna határán a Sarród községhez tartozó ligetes tisztást választotta. A Nemzeti Park természetvédelmi feladata az élő- és növényvilág óvása mellett a kultúrtörténeti értékek őrzése és továbbvitele, melyet ez az épület is példázni kíván. Funkcionális kialakítása a benne folyó sokrétű tevékenység – hatósági munka, oktatás, kutatás, gazdasági karbantartás, idegenforgalmi feladatok – következtében nagyon összetett. Ez indokolja a kisebb egységekre tagolt, bontott tömeg létrehozását, mely a különböző tevékenységek számára lehetőséget nyújt a zavartalan, szeparálható működéshez. A fedett, nyitott előtér a zárt térben kétszintes, galériás előcsarnokban folytatódik és mint a falu főutcája, lágy ívben öleli a kör alaprajzú nagytermet, a falu templomát, az “Igehirdetés”, oktatás gyülekező terét. Az önálló iroda és szállás funkciójú épületek pedig mint a fésűs beépítésű parasztházak sorakoznak, a szomszédos falvakban még fellelhető oromzatokkal néznek az előcsarnokba.

Hasonló munkák

Budakeszi
2005

Az épület története az 1960-as évek elején indult, ekkor épült a korszakra jellemző modernista stílusban Barcsay László építész és Prohászka László belsőépítész által gondos aprólékossággal megtervezett vadászház. A 80-as években kisebb  nagyobb építési, felújítási munkálatokon ment keresztül, ennek során sajnos a külső korlátokat az eredeti tervektől eltérően kicserélték, a belsőben az előcsarnok eredeti világítását új […]

Pécs
2004

Magyarország meghatározó könyvterjesztő vállalata az Alexandra Pécs város ipari környezetében, ugyanakkor panorámás, lejtős telken építette meg a központi telephelyét. A feladat rendszeres kamionforgalomra méretezett többszintes, 15.000 m2-es könyvelosztó raktárbázis kialakítása volt, 16 méter magas automata magasraktárral kiegészítve. A logisztikai épületek mellett legalább 100 ember ideális munkavégzését biztosító központi irodaépületet kellett megtervezni, mely a nagyvállalatot a […]

Pécs
2004

Az átépítés után az épületegyüttes főbejárata az északi felvezető hídra került, onnan zárt előcsarnokon keresztül jutunk el az új nagy tárgyalótermekhez. A földszinten iratár, garázs és gépészeti terek kaptak helyet. Az akadálymentes közlekedést rámpák kiépítésével biztosítottuk. Az épület tömegét négy egymástól elmozdított kubus alkotja. A tömegformálásra a zártság és visszafogottság jellemző, amelyet a szabálytalanul elhelyezett […]

Piliscsaba
2015

A kilátó kialakításakor gyermekjáték szerű fagerenda sorolás alakította a koncepciót. A gerendák réteges felépítésűek, tömör lemezzé állnak össze. A lemezek úgy alkotnak egységet, hogy közben a lépcsőnek is helyet adnak. Tulajdonképpen a belső mag, ami állandó kialakítású, de valamennyi sor változó gerenda sorolással alakul. Az alapozás statikai leírás szerinti kialakítású, elemelve a földtől, amely így […]