2011

Zrínyi Miklós Gimnázium bővítés

Szigetvár

A középiskola Szigetvár település ősi magjában, a városközpontban helyezkedik el. A meglévő épület szecessziós stílusú, egyemeletes, „U” alakú beépítéssel indult az 1900- as évek elején. Később több ütemben bővítették. A jelenlegi tervezési feladat az egymástól elkülönülő egyes épületek összekapcsolása , zsibongó  aula térrel és új főbejárattal való bővítése.

Az aula tér alkalmas időszakos kiállításokkal egybekötött, környezet- és természetvédelmi-, kulturális-, műszaki-tudományos-, stb. előadások, közösség formáló rendezvények megszervezésére egyaránt.

Alapvető feladatunknak éreztük, hogy a bővítés során az új épülettel hogyan tudunk megfelelni a mai igényeknek és igazodni a nagyrészt eredeti állapotában fennmaradt jelentős szecessziós építészeti értékkel bíró műemlékhez.

Hasonló munkák

Keszthely
1994

A Nagyváthy János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola új épület együttesének tervezésére 1994 évben tervpályázatot írtak ki. Az I. díjas terv (Koller József és Köves András munkája) akkor nem épült meg. A tervezési folyamat meghívásos tervpályázattal indult. A feladat a Karmelita rendház kertjében a meglévő kolostor épületével együttest alkotva 6 tantermes, tornatermes új egység létrehozása volt. […]

Bükkösd
2013

A beépítés helyszíne Bükkösd külterületén, egy patak fölé emelkedő domboldalon, festői környezetben található. Az épületegyüttes a helyi hagyományos építészeti értékrendbe mind formavilágában és anyaghasználatában illeszkedik, a tájjal harmonizál. Az építtető által programként meghatározott funkciók elemzésekor körvonalazódott, hogy a 6 külön fürdővel felszerelt szobaegység + közösségi tér egy tömeggé gyúrva nehezen formálható, így az épület ésszerű […]

Pécs-Kővágószőlős
2009

Irodánk feladata az volt, hogy a barna mezős beruházás keretében megvalósuló ipari parkba települő cégeknek inkubátorházat tervezzen a valamikori üzem épületének átalakításával. Az inkubáció alapvető célja, hogy az induló vállalkozások befogadásával, együttműködésük segítésével természetes módon generálja fejlődésüket, hogy egy bizonyos léptéket elérve önállóan is dinamikus résztvevői lehessenek a gazdasági életnek. Ezt az integrációs képességet fejezi […]

Sarród, Rév-Kócsagvár
1992

A Nemzeti Park Igazgatósága székházának helyszínéül a Fertő-Hanság találkozásánál, a naturzóna határán a Sarród községhez tartozó ligetes tisztást választotta. A Nemzeti Park természetvédelmi feladata az élő- és növényvilág óvása mellett a kultúrtörténeti értékek őrzése és továbbvitele, melyet ez az épület is példázni kíván. Funkcionális kialakítása a benne folyó sokrétű tevékenység – hatósági munka, oktatás, kutatás, […]