A beépítés helyszíne Bükkösd külterületén, egy patak fölé emelkedő domboldalon, festői környezetben található. Az épületegyüttes a helyi hagyományos építészeti értékrendbe mind formavilágában és anyaghasználatában illeszkedik, a tájjal harmonizál.
Az építtető által programként meghatározott funkciók elemzésekor körvonalazódott, hogy a 6 külön fürdővel felszerelt szobaegység + közösségi tér egy tömeggé gyúrva nehezen formálható, így az épület ésszerű tagolása mellett döntöttünk.
A hagyományos építészeti formanyelvet idézi meg a panzió közösségi tereit magában foglaló nyeregtetős tömeg, nagy teraszával, bejáratával a falu, azaz a völgy felől érkező felé fordulva. A bejárat a támfallal megtámasztott földpart és a fő épülettömeg közé ékelődik be. A konyha szinte térbe állított dobozként jelenik meg – ebben a dobozban található a vizesblokk is, és ennek tetején, a galéria térben kis társalgóval a kikapcsolódás helyszíneként szauna található. Ez a galéria egy intim, fedett teraszra nyílik, ahol az erdő látványa mellett egy süllyesztett merülő dézsa az “attrakció”.
A 6 egyenértékűen kialakított szobaegység, melyek a domb vonulatát követve mindig 96 cm-rel függőlegesen eltolva sorolódnak, közben legyezőszerűen nyitva a látványra. Kialakításuknál fontos volt az egyéni, sokrétű használhatóság, az intimitás biztosítása. Az oldalsó falak támfalszerűek, az árnyékolás a terasz mélységéből adódik, a támfalszerű hatást pedig csak fokozzák a zöldtetőként kialakított lapostetők, melynek köszönhetően szinte tömeg nélkül illeszkedik az épület a tájba.
Az anyaghasználatot a környék mívesen, részleteikben gazdagon alakított nyerstégla gazdasági épületei ihlették. Az épület külső térelhatároló falainak burkolata bontott téglából készült.