2005

Telki Vadászház

Budakeszi

Az épület története az 1960-as évek elején indult, ekkor épült a korszakra jellemző modernista stílusban Barcsay László építész és Prohászka László belsőépítész által gondos aprólékossággal megtervezett vadászház. A 80-as években kisebb  nagyobb építési, felújítási munkálatokon ment keresztül, ennek során sajnos a külső korlátokat az eredeti tervektől eltérően kicserélték, a belsőben az előcsarnok eredeti világítását új lámpatestekkel váltották fel, azonban az átalakítások az épület korábbi karakterét jelentősen nem változtatták meg. A mostani felújítási munkákat az épületszerkezetek, a teljes épületgépészeti és villamossági rendszer elhasználódása és emellett néhány funkcionális változtatás igénye tette szükségszerűvé. Az épület eredeti architektúráját alapvetően értékesnek tartottuk, a modernizmus szellemiségét megragadva, kívántunk ehhez illeszkedni és az új építésű átmeneti terekkel a természeti környezetet behozni az épületbe, illetve annak még jobban részévé tenni azt. Tervezői szándék volt, hogy az épület új kontextusba helyezésével átértelmezhetővé, befogadhatóbbá váljék, a mai eszközökkel hozzáépített kiegészítések az épület egészének megjelenését inkább erősítsék, és emellett értékei ne sérüljenek.

Hasonló munkák

Pécs-Kővágószőlős
2009

Irodánk feladata az volt, hogy a barna mezős beruházás keretében megvalósuló ipari parkba települő cégeknek inkubátorházat tervezzen a valamikori üzem épületének átalakításával. Az inkubáció alapvető célja, hogy az induló vállalkozások befogadásával, együttműködésük segítésével természetes módon generálja fejlődésüket, hogy egy bizonyos léptéket elérve önállóan is dinamikus résztvevői lehessenek a gazdasági életnek. Ezt az integrációs képességet fejezi […]

Mogyoróhegy
2014

A Pilisi Parkerdő Zrt. megkereste a Koller és Társa Tervező Kft.-t, hogy a kezelésében álló Jurta kemping területén elhelyezkedő fogadó épület és szolgálati lakás felújítását megtervezze. Az épületet Makovecz Imre tervezte. Fontosnak tartottuk, hogy, a Makovecz szelleméhez méltó felújítás történjen. Ehhez tartva magunkat teljes körű, az eredeti terveket figyelembe vevő felújítást céloztunk meg, az eredeti […]

Debrecen
2005

A Debreceni Ítélőtábla, a Fellebbviteli Főügyészség és a Városi Bíróság elhelyezése és tervezése volt a feladat az ezer éves múltú cívis város központi magjába. A tervezést megelőzte egy Országos pályázat, mely az egész Révész téri tömb beépítését új programjához igazította. A fentiekben említett roncsolt területen sok szempontból hálátlan feladat egy új épület elhelyezése, különösen egy […]

Keszthely
1994

A Nagyváthy János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola új épület együttesének tervezésére 1994 évben tervpályázatot írtak ki. Az I. díjas terv (Koller József és Köves András munkája) akkor nem épült meg. A tervezési folyamat meghívásos tervpályázattal indult. A feladat a Karmelita rendház kertjében a meglévő kolostor épületével együttest alkotva 6 tantermes, tornatermes új egység létrehozása volt. […]