2011

Zrínyi Miklós Gimnázium bővítés

Szigetvár

A középiskola Szigetvár település ősi magjában, a városközpontban helyezkedik el. A meglévő épület szecessziós stílusú, egyemeletes, „U” alakú beépítéssel indult az 1900- as évek elején. Később több ütemben bővítették. A jelenlegi tervezési feladat az egymástól elkülönülő egyes épületek összekapcsolása , zsibongó  aula térrel és új főbejárattal való bővítése.

Az aula tér alkalmas időszakos kiállításokkal egybekötött, környezet- és természetvédelmi-, kulturális-, műszaki-tudományos-, stb. előadások, közösség formáló rendezvények megszervezésére egyaránt.

Alapvető feladatunknak éreztük, hogy a bővítés során az új épülettel hogyan tudunk megfelelni a mai igényeknek és igazodni a nagyrészt eredeti állapotában fennmaradt jelentős szecessziós építészeti értékkel bíró műemlékhez.

Hasonló munkák

Budakeszi
2005

Az épület története az 1960-as évek elején indult, ekkor épült a korszakra jellemző modernista stílusban Barcsay László építész és Prohászka László belsőépítész által gondos aprólékossággal megtervezett vadászház. A 80-as években kisebb  nagyobb építési, felújítási munkálatokon ment keresztül, ennek során sajnos a külső korlátokat az eredeti tervektől eltérően kicserélték, a belsőben az előcsarnok eredeti világítását új […]

Sarród, Rév-Kócsagvár
1992

A Nemzeti Park Igazgatósága székházának helyszínéül a Fertő-Hanság találkozásánál, a naturzóna határán a Sarród községhez tartozó ligetes tisztást választotta. A Nemzeti Park természetvédelmi feladata az élő- és növényvilág óvása mellett a kultúrtörténeti értékek őrzése és továbbvitele, melyet ez az épület is példázni kíván. Funkcionális kialakítása a benne folyó sokrétű tevékenység – hatósági munka, oktatás, kutatás, […]

Pilisszentkereszt
2014

A Pilis-tetőn a nyolcvanas években katonai bázis működött, romjai a területen még ma is megtalálhatók. A 762 méter magas hegytetőn állt még monolit vasbeton toronyként egy földmérési célokat szolgáló építmény. A Pilisi Parkerdő Zrt. a Földmérési és Távérzékelési Intézet támogatásával az eredeti funkció megtartása mellett tervbe vette a torony kilátóvá bővítését. A beruházás részben EU-s […]

Bükkösd
2013

A beépítés helyszíne Bükkösd külterületén, egy patak fölé emelkedő domboldalon, festői környezetben található. Az épületegyüttes a helyi hagyományos építészeti értékrendbe mind formavilágában és anyaghasználatában illeszkedik, a tájjal harmonizál. Az építtető által programként meghatározott funkciók elemzésekor körvonalazódott, hogy a 6 külön fürdővel felszerelt szobaegység + közösségi tér egy tömeggé gyúrva nehezen formálható, így az épület ésszerű […]